72 óra alatt a Föld körül
72 óra alatt bejárhatjuk a Földet a budapesti Utazás Kiállításon. A közel ezer kiállító között bemutatkozik Somogy megye is. Huszonötezer négyzetméteren mutatják be turisztikai kínálatukat a kiállítók, köztük a díszvendég Törökország a 33. alkalommal megrendezett seregszemlén.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter megnyitójában arról beszélt: bízik abban, hogy a gazdasági válság az idei évben már nem érezteti olyan nagy mértékben gátló hatását a turizmusban, mint tavaly.
- Jó látni, hogy az ágazat gáláján Somogy megye számos települése és utazással foglalkozó vállalkozása bemutatkozik - összegzett Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés turizmusért is felelős alelnöke. - Hagyományosan itt van a Balaton egy nagy pavilonnal, ahol Fonyód, Boglár, Lelle, Szemes, Zamárdi, Siófok valamint a földvári kistérség is megjelent. Sikert aratott Kaposvár és Somogy megye bemutatkozása.
A Somogy Megyei Falusi Turizmus Szövetség a megyei standon, s a Leader-csoportok között is kínálja attrakcióit. Utóbbiaknál külön is reprezentál Nagyszakácsi és a Zselica Turisztikai Szövetség. - Új színfolt a kiállításon először megjelenő Dráva-mente Turisztikai Egyesület, amely a tavalyi év végén alakult, hogy a határfolyó menti települések ajánlatait megjelenítse - tette hozzá Sárdi Árpád.
Az utazás kiállításra a három nap alatt több százezer érdeklődőt várnak, akiknek a kiállítók akciós árakkal kedveskednek.
Forrás: Sonline



















Hozzászólások
Hozzászólás