Hírolvasó
Kersákné Rózsa blogposztja
Kersákné Rózsa blogposztja
Segítség a laborlelet értelmezésébenManapság sokat olvasunk a betegségek megelőzéséről és jó esetben teszünk is érte, ki többet, ki kevesebbet.Ennek ellenére kerülhetünk olyan élethelyzetbe akár saját, akár családtagjainkkal kapcsolatban, hogy orvoshoz kell fordulni és az orvos laboratóriumi vizsgálatra küld. A kért vizsgálatok eredményei aztán igazolják, vagy éppen cáfolják a vélt diagnózist. A laikus ember nem mindig érti a laborleletek nyelvezetét és néha bizony leizzadunk egy-egy érték kiértékelésénél. A laboratóriumi vizsgálatok pontos értelmezéséhez nyújt segítséget a következő internetes oldal, melyre nem olyan régen találtam rá:http://www.labtestsonline.hu/Persze, a lelet inkább az orvosnak szól és nem a betegnek, de ez a fajta kutakodás is egyfajta ismeretszerzés, aminek hatására az emberekben csökkenhet a félelemérzet.Nekem nagyon tetszik ez az internetes adatbázis, ajánlom mindenkinek. Sok ismeretet ad, összefüggéseket világít meg a szervezetünk működésével kapcsolatban, ami segít abban, hogy tudatosan, egészségesebben élhessünk.Tovább

WaTTaFaKK által posztolt státusz
WaTTaFaKK által posztolt státusz
Sokkoló videók! Arab mészárlások és brutális iraki kivégzések! http://ning.it/zcIf00

Kersákné Rózsa által posztolt esemény
Kersákné Rózsa által posztolt esemény
Hangtál nap február 18-án itt: SiófokFebruár 18, 2012 nincs időpontTöbb csoportban van lehetőség jelen lenni és megtapasztalni a hatását és a nagyszerűségét.A szoba befogadó képessége teszi szükségessé a kisebb csoportok kialakítását.Visszajelzést kérek, hogy melyik csoportban és hányan szeretnétek ott lenni.Polifoamot biztositani tudunk de takarót hozni kell, kényelmes ruha is fontos.Csoportok:1 csoport:11 órától 13 óráig 2 csoport:13 órától 15 óráig 3 csoport:15 órától 17 óráigCim: Siófok, Tanácsház út 18. 2.lph. fsz.3.Részvételi díj 3000ft /fő.Jelentkezés, további felvilágosítás Ángyánné GitikaT: 06 20 314 68 11Tovább

Amit a hangtálakról tudni érdemesA hangtálak három szinten hatnak az emberre.Az első szint a fizikai test számára érzékelhető hatások, a hang és a rezgés.A rezgés elsősorban a testünkben található rendkívül jó éltető és közvetítő közegen, a vízen keresztül hat. A víz testünk minden pontján megtalálható, így a rezgésen keresztül sejtszinten, a sejtmembránt megmozgatva az egész szervezetben egy nagyon erőteljes anyagcsere-folyamatot indít el. Ezáltal olyan helyekre is képes hatni, mint a csontok üreges részei és az ízületek, a véráramon és a nyirokrendszeren keresztül pedig minden szervre. Képes a pangó területeket ismét a véráramba visszaállítani, s szépen, fokozatosan feloldani a fizikai blokkokat.A következő szint a fizikai test energetikai rendszerét segíti. Energetikai szempontból a hangtálak működését kétféleképpen kell elképzelnünk. Egyrészt, mint egy „törpe prána-erőmű”, amely fölfelé, a tál nyitott irányába tolja, alul pedig vákuumot létrehozva szívja a pránát, ezáltal a testben megtalálható durva és finom energiákat szinte átmossa, kicseréli, feltölti, erőteljes energiacsere-folyamatot indít el.Bizonyos durva energiákat, amelyeket a gondolat által teremtett negatív tudattartalmak (félelem, harag, düh, gyűlölet, gőg, hazugság stb.) keltenek nehezen tudunk feldolgozni tudati szinten. Ha ezek az energiák anyaggá sűrűsödnek, akár kő formájában is megjelenhetnek szervezetünkben, ilyen például az epekő az elfojtott harag megjelenéseként.A harmadik szint tudatunk tiszta természetét szólítja meg. A test tisztulásán és az energetikai rendszerünk blokkjainak oldásán keresztül a hangtálak a spirituális síkot is megérintik a hang mögött megbújó csend, a csendből fakadó nyugalom felismerésével. A hangtál hangja ezen túlmenően a nyugodt lebegő ritmusával hat ránk, és harmonizálja testünket, lelkünket.a hangtál más mint egy hangszer. szimbólikus üzenetek sokaságát hordozza,melyekhez a szellem,magasrendűség épp úgy hozzátartozik, mint a praktikus célszerűség.vizsgálatok szerint a hangjában megmutatkozó szabályosság a tibeti mesterek szemében,a szentség megnyilatkoztatásaa keletkezett rezgések hatása kellemes érzéssel tölti el az embert. a testben jólesően vibráló,bizsergő érzés árad szét, s az éber tudatállapot mellett békés lelkiállapot tapasztalható. oldódnak a félelmek, szorongások,mobilizálódnak a szervezet öngyógyító mechanizmusai. a naphosszat ülőmunkát végző emberek merev izmai számára ez valóságos áldás lehetne képzelje senki a hangtálakról hogy egyszeri alkalom meg old minden panaszt.....persze egy alkalomnak is óriási eredménye van.....de kimagasló hatását az ember a folyamatos kezelések során éri el, mivel az első alkalommal még csak elképzelések vannak, mibenlétéről és a terapeutáról,de a következő egymásra épülő alkalmak már tapasztalatok és a közös munka gyümölcseHa szeretnéd kipróbálni ezt a masszázst, mindenképpen ügyelj arra, hogy kényelmes ruhát vegyél fel. A hangmasszázs ugyanis ruhában történik, mi több, kézzel nem is ér hozzád a kezelő. Jól teszed, ha magaddal viszel egy meleg tréningruhát, mert a kezelés alatt alvásközeli, relaxációs állapotba kerülsz, amitől lelassul a szívverésed, valamint a tested hőmérséklete is lecsökken.A valódi harmónia egyensúly, ahol minden változik,de a rend marad!szeretnéd ha,ha a nyitott csakrákráidon keresztül, egyé válnál az univerzum energiáival? szeretnéd elengedni magad? készen állsz az utazásra? akkor várlak!Balogh GyulaTovább

Hugyecz Andrea most már a SIÓFOKI WIW tagja