Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Ahogy a mondás tartja...


„Az vagy,
amit megeszel” tartja a mondás, amelyet már jónéhányszor hallhattunk. Jó esetben tudatában vagyunk annak, hogy mit szabadna  fogyasztani, mégis mekkora lelkierő szükséges ennek betartásához.

Általában rohanunk, nincs idő magunkra. Ebben a feszített élettempóban egyre nehezebb úgy összeválogatni a család étkezését, hogy az a szervezetünk minden igényét kielégítse és ne rakódjon le utána sok káros anyag. Egyre kevesebbet mozgunk és ha a "jó" levegőn vagyunk, az is kevés, mert már az sem  igazán tiszta.  Mi tehát a megoldás?

A  helyes útra, a helyes megoldásra próbálta rávezetni hallgatóságát Roberto Liberio olasz biológus és táplálkozáskutató, aki magával ragadó stílusával és olasz temperamentumával beszélt pénteken a Hotel Vértesben, Siófokon tartott előadásában és olyan termékeket mutatott be, melyekkel  a fenti hiányosságok kiküszöbölhetők és a betegségek megelőzhetőek.

Végigkövette az emberi életút állomásait, kitérve az adott életszakaszokban az emberi szervezet számára legfontosabb táplálékokra, táplálékkiegészítőkre. Az előadás sok tanulsággal szolgált. Hasznos volt, mert gondolkodára késztetett a bennünk lezajló folyamatokról, egészségünk védelméről és a fontos tápanyagok egészségmegőrzésben betöltött szerepéről.

Különösen megszívlelendő gondolatok ezek így az ünnepi eszem-iszom és nem utolsó sorban a számtalanszor beharangozott H1N1 vírus érkezése előtt.

SióPort