Az első hó Siófokon
Az időjárás eddig igen kíméletes volt velünk, hiszen igazi télről még nem beszélhettünk. A napokban azonban Siófok városára is beköszöntött a tél, mely magával hozta a hideget és az első hóesést. Ugyan csak pár centiméter hullott, mégis kicsit ünnepibbé varázsolta ezt a győnyörű, Balaton parti várost.
A fényes napsugarak hatására vakítóan csillogtak a hófödte parkok, háztetők. A Balaton part igen kihalt, a túlpart is fehérbe öltözött, a víz szinte alig hullámzott. A szokásos vizimadarak sem merészkedtek elő rejtekeikről, talán ők is furcsállották az első hideg éjszakákat.
A "Kodolányi" irányából néha egy-egy főiskolás tűnt fel, gyors lépteivel átszelve a Jókai parkot. A park csendjét csak néhány fázós varjú méltatlankodó károgása zavarta meg. A park Batthyány utca felőli oldalán néhány bátrabb anyuka is megjelent, babakocsit tolva maga előtt.
A városközpont fele közeledve már élénkebb az utcák forgalma. A járdákon fenyőfaárusok kínálják illatozó portékájukat, a Fő téri árusok pedig a megszokott, ünnep előtti árukészletükkel várják a nézelődőket. Forralt bor átható illata, fahéj és szegfűszeg keveréke érződik a levegőben, magához csábítva a fázós, melegedésre vágyó járókelőket.
Egy kis séta nagy élményt jelenthet, felfrissíthet. Remek kikapcsolódás, ha a természet csodáira figyelve ráhangolódunk annak szépségeire. A levegő tisztasága, frissessége pedig kárpótolja hidegérzetünket.
SióPort




























Hozzászólások
Ha már így szóba került a szegfűszeg ....
... megérdemel pár szót e kiváló fűszernövény. Az már közismert hogy mártások, boros ételek, sütemények, gyümölcsös, illetve alkoholos italok ízesítésére használják, de a nagyközönség számára már kevésbé ismert az illóolajának antibakteriális és gyenge érzéstelenítő hatása. A megszárított virágbimbókat éppen a magas illóolaj tartalmuk miatt gyógyászati célokra használják Szájüreg, gyomor és bélrendszer fertőtlenítésére alkalmazzák, de egyben kiváló gyomorerősítő hatása is ismeretes. Már a népi gyógyászatban is alkalmazták rovarcsípések okozta viszketések enyhítésére és fogfájás csillapítására is.
Íme egy korabeli recept.
Szegfűszeg tea: Daráljunk le, vagy törjünk össze mozsárban 2-3 db szegfűszeget, majd fekete teába keverve készítsünk belőle egy csésze (2,5 dl víz) teát. Ízlés szerint cukrot, mézet adhatunk hozzá. Nagy mennyiségben fogyasztva erős nyálkahártya irritációt válhat ki.
A fenti jó hatások ismeretében bátran kóstoljuk meg, különösen így tél víz idején.
Köszi, kijavítottam.
Örülök, hogy figyeltél.
Hozzászólás