Bizalmi állásból került a siófoki hivatal élére az új jegyző
Rendkívüli képviselő-testületi ülésen tette le az esküt kedden, s szerdán áll munkába Pavlek Tünde, Siófok új jegyzője.
– Nyakunkon az önkormányzati választás, kezdésnek nem rossz...
– Már tavasszal is a jegyzőnek, mint a választási iroda vezetőjének a jogi helyetteseként működtem közre, s a közelgő helyhatósági választások előkészítésében is részt vettem, ezt tehát csak folytatnom kell – mondta keddi eskütétele után Pavlek Tünde.
– Hivatalon belülről jött, az is egy folyamat része, hogy jegyző lett?
– Annak is tekinthető. Előbb a jogi osztályvezető helyettesítésére kért fel Balázs Árpád polgármester, majd az újonnan alakult kabinet vezetésére. Előrelépni, többet alkotni már csak több hatáskörrel járó pozícióból lehet.
– S ön előbbre kívánt lépni...
– Ha már egyszer nem folytatom az ügyvédi karrieremet...Érdekes egyébként, hogy éppen a rendszerváltáskor kezdtem el dolgozni előbb bíróként, majd ügyvédként; hiába tanultam valamit évekig, ha egyszer éppen akkor megváltozott minden. Most, amikor jegyzőként kezdek, hasonló a szituáció. Megint teljesen átalakul az államigazgatás, a közigazgatás. Új kihívásoknak kell megfelelni, ami különösen a mindig és mindenütt kiemelt figyelemmel kísért Siófokon komoly feladat.
– Már eddigi pozíciója, a polgármesteri kabinet vezetése is bizalmi állás volt, vagy tévedünk?
– Bizalmi állás, hiszen azt az osztályt vezettem, mely a város stratégiai ügyeiben készítette elő a döntéseket. Olyan témákban, melyeket nem lehetett besorolni egyetlen hivatali osztály teendői közé sem, vagy éppen több részleget is érintettek. A vagyongazdálkodástól az intézményi kapcsolatokon, a marketingen át az önkormányzati cégekkel kapcsolatos ügyekig.
– Siófokon a jegyzőnek mindig könnyű dolga volt a tekintetben, hogy nem kellett csatározni a képviselő-testülettel...
– Siófok sohasem erről volt híres, mindig harmonikus volt a viszony a jegyző és a testület között, erre számítok tehát most magam is.
Névjegy:
Pavlek Tünde 1963-ban született. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának elvégzése után a Pest Megyei Bíróságon fogalmazóként, majd a Budakörnyéki Bíróságon bíróként dolgozott. 1991-től egyéni ügyvéd, 1999-től a Pavlek Ügyvédi Iroda vezetője Siófokon. 2007-től Siófok Város Polgármesteri Hivatalában jogi osztályvezető, majd polgármesteri kabinetvezető. Férjezett, három gyermek édesanyja.
Forrás: sonline.hu




















Hozzászólások
Hozzászólás