Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Döntetlen a nyári nyitányon

Döntetlennel zárult Siófokon az első NBII-es találkozó. A tavaly az NBI-től búcsúzó BFC Siófok a Videoton ligacsapata ellen küzdött. A nagy melegben a szezon elejének megfelelő formában fociztak a csapatok.

A Varga István által irányított Videoton-Puskás Akadémia papíron a verhetőbb csapatok közé sorolható a másodosztály mezőnyében. Siófokon vezetőedzőként debütáló Hagymási Zoltán - ahogy korábbi cikkünkben írtuk - joggal bizakodott abban, hogy az igazolások jól kiegészítik a régi csapatrészeket, és nem lesz gond a szép bemutatkozás sem az első hazai meccsen.

Már az első játékrészben megmutatkozott a Siófok erőfölénye, de a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. A vendégek próbálkozásai esetlegesek voltak. A hazai gárda összeszokottságának hiánya játszhatott szerepet abban, hogy a gólhelyzeteket nem tudták megfelelőképpen érvényesíteni. A siófoki kispad ráadásul borzasztóan rövid is volt, mivel az új igazolások közül többen is hiányoztak ilyen-olyan okból. Ribi például még a Gyirmóton összeszedett kétmeccses eltiltását tölti, Fleischackernek pedig még nincs meg a játékengedélye. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az izraeli próbajátékon tartózkodó Roni sem álhatott Hagymási Zoltán rendelkezésére, akkor kijelenthető, hogy a cserék szempontjából finoman szólva sem volt rózsás a helyzet a sárga-kékeknél.

A második játékrészre felpörögtek a csapatok, így a mintegy 250 néző egy fokkal élvezetesebb játékot láthatott, igaz, ez a helyzetek számában nem volt kimutatható. Egy bírói tévedés következményeként - nyilvánvaló fehérvári szabálytalanságot nézett el a partjelző és Pintér Csaba játékvezető - aztán vezetést szerzett a Vidi a csereként beálló Máté révén, ami kényszerhelyzetbe hozta a hazaiakat. Most már nem a győzelmet érő gólért kellett küzdeniük, hanem az egyenlítésért.

Ez egy jól eltalált Kanta Szabolcs-féle szabadrúgással a 76. percben sikerült is. Az utolsó negyedórában aztán egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, teljesen a kapuja elé szegezék a Videotont. Sajnálhatták, hogy nem kapcsoltak rá korábban, mert a vendégeknek sikerült kibekkelniük a hátralévő időt, így pont osztozkodás a meccs vége.

NB II, Nyugati csoport, 1. forduló:

BFC Siófok - Videoton-Puskás Akadémia 1 : 1 ( 0 : 0 )

Siófok, 250 néző
vezette: Pintér Cs. (Takács G., Kiss Z.)

Siófok: Szalma - Tusori, Fehér, Mogyorósi, Köntös - Horváth A., Nagy L., Kanta, Tóth R. (László, 61') - Sowunmi, Délczeg
vezetőedző: Hagymási Zoltán

Videoton II: Filipovics - Szabó T., Milanovic, Kocsis G. ( Bencze, 62') - Rása - Móri, Kerékgyártó, Zimányi ( Szolnoki, 46') - Kocsis D. ( Máté, 46'), Olasz
vezetőedző: Varga István

gólszerző: Kanta 76' ill. Máté 51'
sárga lap: Mogyorósi 44', Sowunmi 88', László 90' ill. Bencze 75'

A gólok története:

Máté az 51. percben egy előrepasszolt labdára lecsapott két védő között, erőszakosan bevitte a hazai 16-osra, majd 13 méterről jobbal a bal alsó sarokba csavart. Az indítást nyilvánvaló fehérvári szabálytalanság előzte meg, ám a játékvezető továbbot intett. 0- 1

A 76. percben Kanta Szabolcs végzett el szabadrúgást a fehérvéri kaputól 20 méterre, középről. A bal lábbal mesterien elcsavart labda a nappal szemben védő kapus mellett a kapu bal oldalába vágódott. 1 - 1

SNL, SióPort

Hozzászólások

Látogató
2009, Augusztus 18 - 00:17

Hétvégén Hajrá Siófok!!!

Látogató
2009, Augusztus 18 - 00:14

Új ügyvezetői stáb kellene, akik a szurkolókkal is foglalkoznak.......meg egyáltalán a csapattal.......

Látogató
2009, Augusztus 11 - 09:19

Legközelebb győzni fogunk a Pécs ellen!!!

Látogató
2009, Augusztus 10 - 17:57

Ekkora trágya meccset megye 3-ban sem láttam mióta követem a magyar footballt!

Látogató
2009, Augusztus 16 - 11:46

hát akkor örülj, hogy nem voltál kinn tavaly ősszel, mert voltak trágya meccsek, az ultrák még a transzparenseiket is fejjel lefelé tették ki, vagy ki se tették!

Látogató
2009, Augusztus 10 - 08:56

Dejó, Orbán Viktor népvezérünkről is van kép :) Kár, hogy a Vidinek szurkolt, persze az eredmény szerint nem eléggé :)

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.