Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Elégedett a Sió pláza építésének ütemével a kivitelező

A terveknek megfelelő ütemben halad a Sió pláza építése- derült ki a Sió Ingatlan Invest Kft. közleményéből. Egyelőre még mindig a föld alatt folynak a munkálatok, a 2008-ban elkészített tartó betoncölöpök fejtömbjének kivitelezése folyik, illetve folyamatban vannak a közmű kiváltások is.

Épül a víz-, szennyvíz vezeték, és nemsokára kezdődik az ideiglenes trafó létrehozása és a kábelfektetés is. A munkálatok már a Szabadság téri épületrész alatt is elkezdődtek: a Fő utca megszűnt, az aszfaltburkolatot elbontották, folyik a földkitermelés és elszállítás. Az építkezés során összesen 35 ezer köbméter, azaz legalább 2500-3000 teherautónyi földet termelnek ki, ebből már csak az utolsó 15 ezer köbméter van hátra, ezt teszi ki a tér alatti építkezés. A külső garázsrész építésének üteme egyébként függ a téren folyó egyéb építkezések közterület foglalásától. A nyárra tervezett egyes közmű építéseket az üzletek nyári zavartalan működése érdekében a kivitelező átütemezte szeptemberre.

A munkaszakasz várhatóan augusztus végén fejeződik be, akkor kezdődik a mélygarázs vasbeton alaplemezének kivitelezése.
 

 

Forrás: siofok.hu

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.