Elkészült Varga Imre legújabb, városnak szánt alkotása
Gróf Széchenyi István szobrát a megújult városközpontban szerette volna felállíttatni az önkormányzat még ebben az esztendőben, tekintettel arra, hogy 2010 Széchenyi emlékév, a „legnagyobb magyar” halálának 150 éves évfordulója tiszteletére.
A város képviselőtestülete februári ülésén elfogadta a szobor feliratának szövegét:
Gróf Széchenyi István
a „legnagyobb magyar”
A XlX. századi Magyarország legjelentősebb
reformer családjának tagja, amelynek jelentős birtokai
voltak Siófok közelében, a Balaton mentén.
Az ország megújulásának, Balaton fejlesztésének, mint nemzeti
ügynek egyik legfőbb szorgalmazója. Nevéhez fűződik a Balaton
első gőzhajójának, a Kisfaludynak a megépítése 1846-ban.
Ezzel megteremtette a Siófokon székelő Balatoni hajózás alapjait.
Gazdag alkotó élete a jövőnek szóló példa.
A képviselők abban is egyetértettek, hogy a felirat kizárólag magyar nyelven jelenjen meg az alkotáson. dr. Balázs Árpád polgármester javaslatára a szobornak nem lesz ideiglenes helye a városban. A szobor tisztelegés az Akadémia alapítója előtt; mint minden műalkotás közöl, közvetít, egyfajta üzenetet hordoz, ezért méltó helyen felállítva nem kisebb a jelentősége akkor sem, ha 2011- ben kerül sor az avató ünnepségre.
Forrás: siofok.hu




















Hozzászólások
Hozzászólás