Emlékszoba a Tűzoltóságon
A siófoki tűzoltóság tavaly megépült bővítésekor sor került az épület hátsó taktusában egy emlékszoba kialakítására is.
A felújítási munkák utolsó mozzanataként a tűzoltók hagyományőrző egyesületének tagjai a galéria megépítésével, falfestményekkel, régi felszerelések kifüggesztésével csinosították ki az emlékszobának szánt tágas helyiséget. A falra felfestették a Flóriánt ábrázoló hagyományőrző címert, egy ló vontatta kocsifecskendőt, valamint egy égő ház színes képét is.
A hálókörletek és irodák felújítása és korszerűsítése során lecserélt bútorokat a tűzoltók hasznosítani tudták az emlékhelyiség berendezésekor és elhelyezhették benne a korhű ruhákat ill. a polcokra kiállíthatták a XX. század derekán használatos tűzoltó eszközöket. Ide kerültek a több évtizeddel ezelőtt használatos tűzoltókészülékek, tömlők, sugárcsövek, tűzoltóvedrek, sisakok, csizmák, hővédő ruhák. A belső tér 2 sarkában helyezték el a kismotorfecskendőket is, valamint a hagyományőrző verseny során szerepet játszó kis házat.
A galérián egy ülőgarnitúra kapott helyet, alatta pedig a felújított vízszállító kocsifecskendő áll. A pünkösdi felvonuláson, városi rendezvényeken szerepet játszó kocsifecskendő pedig a laktanya bejárata előtt díszeleg.


























Hozzászólások
Hozzászólás