Fürdőegyleti célok Siófokon - avagy összefogásban az erő
November 4-én tartotta éves közgyűlését a Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület, mely 1994. óta eredményesen működik városunkban.
Siófok, mint a Balaton régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése az elsők között ismerte fel az összefogásban rejlő erőt és lehetőségeket, hiszen a települési és turizmus fejlesztések elérhető forrásai csak a közös szakmai összefogáson alapuló projektek számára elérhetőek. Lényeges, -és ebben a válságközeli helyzetben pedig egyre inkább az - hogy városunk önkormányzata, vállalkozói, polgárai a turizmusból származó bevételeinek növekedése érdekében ezután is párbeszédet folytassanak egymással, és konkrét terveket készítsenek céljaik eléréséhez.
Közös cél a szezon meghosszabbítása, mely szintén csak összefogással valósítható meg. Igazodni kell a megváltozott nyaralási szokásokhoz. Mára a Balatonhoz látogató turisták zöme igényesebb lett, viszont rövidebb időt szánnak a nyaralásra. Jellemző a rövid, leginkább a hétvégére koncentrálódó, kettő-négy napos tartózkodás. A hét végi diszkóvendégek mellett egyre többen érkeznek olyanok, akik az „élményközpontú” időeltöltést keresik. Mindemellett a sport, a szabadidős programok és a szakmai rendezvényekre épülő aktív turizmus növekedésével kell számolni.
Ezen tapasztalatok, gondolatok jegyében zajlott az évértékelő közgyűlés, melyen a tagság szép számmal képviseltetett. Szó esett többek között a Fürdőegylet által, önkormányzati segítséggel rendezett sikeres, immár hagyományos rendezvényekről (pl. Tojásfesztivál, Adventi vásár, a Kálmán Imre Kulturális Központ, valamint a Galérius Fürdő rendezvényeiről, valamint az Utazás 2009. kiállításon való eredményes szereplésről). Az idén újdonság a hamarosan (november 13-15.) megrendezésre kerülő Siófoki Márton napi pálinkafesztivál, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.
SióPort




















Hozzászólások
Hozzászólás