Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Gyökereink ápolása Siófok-Kilitin

Az elmúlt évekhez hasonlóan Kilitin, Siófoknak ebben a kedves kis kertvárosában, szombaton egésznapos rendezvénysorozat kertében ismét szántó-, díjugrató-, fogathajtó verseny, lovasjátékok kerültek megrendezésre a Siófoki Gazdakör és a Kilitiért Egyesület jóvoltából. A rendezvénysorozatnak a Kersák lovasfarm adott otthont.

A délután során ünnepélyes keretek között került sor az új búzatermésből készült kenyér megszentelésére., majd szakmai előadás, fórum és bemutató kapott helyet a tanyán. A szép számmal egybegyűlt nézősereg verőfényes napsütésben élvezhette a régi és újabb szántási módszereket, technikákat, a ló és lovas sport szépségeit és az új elemként  megjelent solymász bemutatót. 

A solymászat támakörében kis történelmi visszatekintésnek is részesei lehettünk. Ez a manapság ritkaságba menő tevékenység egykoron királyi sportnak számított és léteztek településeink is (erre utal mai nevük is, pl. Solymár) melyek solymászattal foglalkoztak. Napjainkra jószerivel csak hagyományőrző jelleggel maradt fenn ez a tevékenység.

Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin Szántóverseny és hagyományőrzés Kilitin

Fotó: SióPort

A rendezvények színvonalát emelte a Kilitiért Egyesület néptáncosainak bemutatója és a nap érdekessége, a fogathajtók utolsó számaként, egy bemutatkozó jelleggel részvevő helyes csacsifogat, mely a nézők soraiból nem kis derültséget váltott ki.

Kellenek az ilyen alkalmak, ma jobban, mint valaha. A bemutatón szerepelőknek azért, hogy megmutathassák tudásukat, ügyességüket és ápolják hagyományainkat. A nézőknek - főleg az ifjabb generációnak - pedig azért hasznos, hogy megismerkedhessenek mindazzal, ami régen az értéket, a munkát, a kultúrát, a közösségi életet jelentette.

 

SióPort

 

Hozzászólások

Judit (nem ellenőrzött)
2011, Augusztus 18 - 23:36

A szántóverseny eredménylistája

I. Kategória: 2-3 testű ágyekékkel.
I. helyezett: Szőke Zoltán,Rudnai
Szakközépiskola,Tab
II. „ : Budai Zsolt, Szentgáloskér
III. „ : Fekete József,Siófok
IV. " : Bodó Tamás, Siófok
V. " : Balogh Ferenc, Siófok

III. Kategória: 3 testű váltvaforgató ekékkel.
I. helyezett: Biró Ádám, Siójut
II. „ : Kelemen Ádám, Siófok.
Euro-Ferming Kft

IV. Kategória: 4-5 testű váltvaforgató ekékkel.
I. helyezett: Jakab József,
Balatonszabadi
II. „ : Kránitz Attila,
Zamárdi
III. „ : Sári László, Som
IV. „ : Fias Gyula, Siófok,
Euro-Ferming Kft

V. Kategória: Fogatos ekékkel.
I. helyezett:Sörös István, Balatonszabadi

VI. Kategória.: Veterán traktoros szántás.
I. helyezett: ifj Ördög János,Sándorfalva
II. „ : Ördög János,
Sándorfalva
III. „ : Kocsis László,
Sándorfalva

Egyéb kategóriák: 8 fejes válvaforgató ekével.
I. helyezett: Teklovics Zsolt, Sófok. Euro-Ferming Kft

Összes versenyzői létszám 19 fő, ebből egy fogatos és egy kerti traktor nem fejezte be a versenyt, technikai okokból.

Gratula a győzteseknek!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.