Halálút a 65-ös: csattanós tizenöt kilométer
A köznyelvben gyakorta halálútként emlegetik a 65-ös út Siófok és Daránypuszta közötti mintegy 15 kilométeres szakaszát, ahol állandóak a balesetek. Az útszakaszra a rendőrség már kiemelten figyel.
A baleseti tudósítások között előkelő helyen szerepelnek a 65-ös úton történt szerencsétlenségekről szóló hírek. Az egyik legemlékezetesebb tragikus baleset négy éve történt, akkor egy autóban 6-an haltak meg a nagyberényi elágazónál.
Az autósok a Siófok és Daránypuszta közötti útszakaszt kritikusnak tartják, ahol nemcsak a gyorshajtás, az elvétett előzések és a kanyarodási szabályok megsértése miatt törnek az autók, sérülnek az utasok. A sofőrök szerint a balesetek bekövetkezésében a rossz állapotú útfelület legalább akkora szerepet játszik, mint az emberi felelőtlenség.
A nagyberényi elágazónál négyen haltak meg
Több sofőr is annak adott hangot, hogy az útpadka nincs karbantartva, ezért ha egy autós az út szélére sodródik, és a kerék legördül a padka mellé, onnan nehéz visszakormányozni a járművet. A 65-ös út siófoki belterületi szakaszán élők gyakorta mondogatják: olyannyira megtanultak együtt élni a vonuló mentőegységek szirénahangjával, hogy szinte már meg sem hallják. A siófoki Sztranyák József a kiliti repülőtéren lévő Légi rendészeti Parancsnokságra jár dolgozni. Februárban tollat ragadott, mert úgy érezte jeleznie kell, hogy a 65-ösön csaknem minden héten balesettel szembesül. Különösen a repülőtér környékét tartja veszélyesnek, ahol a hosszú egyenes szakaszon gyakorta torlódik fel hosszú autósor, amit egyesek megpróbálnak megelőzni, a manőver vége azonban csattanás lehet.
– Egyre nagyobb a forgalom az úton, sok a teherautó, a reptér környékén pedig a lassú jármű. A forgalmi irányonként egysávos úttest azonban a növekvő forgalom számára keskeny – jelentette ki Sztranyák József és hozzátette: a munkába járás miatt sok kerékpáros használja az útszakaszt, amin biciklivel egyenesen életveszélyes közlekedni. A férfi szerint az újra nyitó repülőtér miatt a közút forgalma tovább fog erősödni, annál is inkább mert a légikikötőhöz buszjárat sem kapcsolódik. Mindez fokozhatja a balesetveszélyt.
A rendőrség fokozott figyelmet ígért a veszélyes útszakaszon
A lakossági bejelentések hatására a siófoki rendőrök a múlt hónapban két héten át naponta több órás ellenőrzést tartottak az útszakaszon, miközben 87 sofőrt bírságoltak. A fokozott rendőri figyelem továbbra is jellemző lesz különösen az agresszív sofőrök kiszűrése érdekében. – Az kiderült, hogy a rendőri jelenlétnek van visszatartó ereje, hiszen a márciusi akció ideje alatt egyetlen sérülés nélküli baleset volt ezen a szakaszon – mondta Beke Ibolya, a Siófoki Rendőrkapitányság sajtóreferense, aki arra is kitért, hogy az autósok jellemzően csak ott vesznek vissza a tempóból, ahol számítanak rá, hogy rendőrrel találkoznak.
Nem várható az út fejlesztése
A Siófoki Rendőrkapitányság a közútkezelőnek is jelezte a 65-ös úttal kapcsolatos panaszokat, de úgy tudjuk választ még nem kaptak. A társaság kommunikációs menedzsere azt a választ adta, hogy 2013-ig nem várható a 65-ös jelentősebb fejlesztése. Pécsi Norbert tájékoztatása szerint a Tabot Lullával összekötő bekötő út megújulását, valamint a Lulla-Balatonendréd szakasz megépülése után várhatóan jelentősen csökken majd a 65-ös teherforgalma, hiszen Tab felől az M7-es autópálya valamint a Balaton és Siófok térsége is gyorsabban és biztonságosabban lesz elérhető.
Az útszakaszok azonban jelenleg csak tervezési fázisban vannak.
Baleseti statisztika az érintett útszakaszon
Sérülés nélküli - (2008) 6 (2009)
könnyű sérüléses 13 (2008) 1 (2009)
súlyos sérüléses 9 (2008) - (2009)
halálos 2 (2008) 1 (2009)
Forrás: Sonline




















Hozzászólások
Hozzászólás