Kedvcsináló a második Stefánia fesztiválhoz
A Belga származású Stefánia főhercegnéről elnevezett nagyszabású siófoki fesztivál kuriózumként itta be magát a köztudatba. Ez nem másnak tulajdonítható, mint a 2009-ben első alkalommal megrendezett fesztiválnak, amely izgalmas alapot nyújt az idei rendezvénysorozatnak. Aki esetleg kihagyta az első Stefánia fesztivált és kiváncsi a részletekre, olvassa el tavalyi tudósításunkat. Részleteket is megtudhat a hercegnő életéről, ha elolvassa Stefánia főhercegné című cikkünket, valamint további hasznos információkat tudhat még meg a SióPort-on!
A rendezvénysorozat 2010. augusztus 5-e és 8-a között kerül megrendezésre. A korhű jelmezekbe öltözött szinészek 16 órára gőzmozdony vontatta nosztalgiavonattal érkeznek a siófoki vasútállomásra.

Szendrey András a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója szerint: „Már az előző alkalommal is érezhető volt, hogy a nem mindennapi történelmi játék felkeltette az emberek érdeklődését, hiszen több százan tolongtak a peronon Stefánia hercegnő érkezését várva. Idén ismét részt veszünk a fesztiválon partnerként, és biztosítunk kellemes programot utasainknak már a vonaton is. Maga a szerelvény is történelmi kalandozás, és igazi élmény, hiszen az Orient Expressz eredeti étkezőkocsijában látjuk vendégül utasainkat, amely rendszeresen közlekedett Párizs és Isztambul között, sőt, az az első osztályú ülőkocsi is szerelvény része lesz, melyet a Habsburg királyi család is használt Triesztbe utazásai során.”
A hercegnőt és küldöttségét akik a város prominens személyiségei, a fesztivál megnyitó ceremóniajának keretében Dr. Balázs Árpád polgármester fogadja. "Ott lesznek”: Jókai Mórt (Juhász György), Rejtő Jenőt (Gieler Csaba), Kálmán Imrét (Háda János), Krúdy Gyulát (Albert Péter), valamint Karinthy Frigyest (Miklósi Ferenc) megformáló szinészek. A ceremóniamestert pedig Arany Tamás játssza majd. A vonat utasai fényképezkedhetnek a korhű ruhában megjelenő hercegnővel és a külön erre az alkalomra kialakított menüből is fogyaszthatnak. Majd 16 óra 30 körül hintón veteránautók kíséretében vonulhatunk a Hajóállomásra a fesztiválnyitó ünnepségre.
Aztán felpezsdül az élet! A fesztivál több helyszinen fog zajlani. Hajóállomás, Rózsakert, Fő tér, Kálmán Imre Kulturális Központ, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad. Mindenki kedve szerint válogathat a fantasztikus programok között. Megcsodálhatják a balatoni panorámát a nosztalgiahajóról, táncolhatnak a Monarchia bálon, kellemesen érezhetik magukat a korabeli vurstliban vagy a színvonalas színházi estéken, melyek közül kiemelkedik a Budapesti Operettszínház Elisabeth című musicalje.
Péntek és szombat este 21 órakor a fesztivál méltó ékkövére a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon kerül sor. Tavaly a nagy sikernek örvendő Császári musical gála nyitotta meg a fesztivált. Az idei Elisabeth musicalt szintén a Budapesti Operettszínház előadásában, két részben tekintetik meg az érdeklődők.

A szólisták között számtalan elismert színész is helyet kapott. Látható lesz többek között Janza Kata, Földes Tamás, Szabó P. Szilveszter, Bereczki Zoltán, Molnár Piroska, Szabó Dávid, Tassonyi Balázs, Marik Péter, Felföldi Anikó, Felföldi Anikó és még sokan mások. A szinészek névsorát és a musical leírását elolvashatja programjaink között. A szektoronkénti jegyárakról is tájékozódhat.
Lesz még Hungarikumok udvara, táncház, kuplé-est, kosztümös szereplők felvonulása, valamint kiállítások, irodalmi és történelmi előadások fogadják a résztvevőket. Bárki beszélgethet Stefánia főhercegnővel, akit egy szerepjáték segítségével a Balaton-parti városba varázsolnak erre a hétvégére. Egyedülálló produkciónak ígérkezik a fesztivál fényfestészeti attrakciója (raypainting). A lenyűgöző, terekre és épületekre történő monumentális vetítésnek mindenki részese lehet a Fő téren, a fesztivál minden estéjén.

Fesztivál rendezvénysorozatának ideje alatt 5-én 19 órától 8-án éjjel 02:00 óráig forgalmi rend változás lép életbe. Lezárásra kerül a Sió utca, a Fő utcától a Szűcs u-ig, a Mártírok útja, a Fő utcától az Indóház u-ig, valamint a Beszédes József-híd (Sió-híd) Fő utcai szakasza.
A siófoki Stefánia Fesztivál kiemelt szerepet játszik abban a fejlődésben, ahogyan Siófok városa túlnövi a balatoni turisztikai központ megszokott szerepkörét, és a térség kulturális fővárosává válik.
SióPort





















Hozzászólások
Stefánia fesztivál? lol, Kinek?
Amúgy jó ötlet. Füreden talán még érdekelne is valakit. Véleményem szerint Siófokon más a vendégkör...
Lehet, hogy más a vendégkör, de ma ez nem volt lényeges. Aki élt és mozgott ma d.u. négykor ott volt a siófoki vasútállomáson és várta a nosztalgiavonatot, majd a tömeg egy emberként kísérte a "korabeli" előkelőségeket a hajóállomás színpadjához..... Kár hogy nem látta....de még nem késő, még folyt. köv...
Hozzászólás