Képtelen 11-eshez jutni a Siófok
Kiütéses, 5-1-es vereséget szenvedett a Siófok együttese a DVSC-TEVA otthonában, ám a kiesés elől menekülő Balaton-partiak nem csak a súlyos zakó miatt bosszúsak. Magasföldi József, a vendégek csatára szerint a játékvezető a második félidőben két tizenegyest nem adott meg a javukra.
- A második félidő elején történt eset egyértelműen tizenegyes volt, elfelejtem a labdát, s közben az egyik védő (Komlósi Ádám - a szerk. ) fejbe rúgott az ötösön - emlékezett vissza a siófoki támadó. - Ezen kívül akadt még egy hasonló szituáció a 79. perc környékén, amikor szintén szabálytalankodtak velem az ötösön, de ezért sem járt büntető...
-Összességében sajnos ezúttal nem működtünk csapatként, mielőbb helyre kell tennünk a dolgokat, hiszen nagyon nehéz sorozat előtt állunk verhető ellenfelekkel szemben, melyeken pontokat kell szereznünk. Bizonyítanunk kell, hogy a Debrecen elleni találkozó egy kisiklás volt, s jobbak vagyunk annál, mint amit a tabella tükröz – fogalmazott a mérkőzést követően Magasföldi.
A Siófokkal kapcsolatban érdekes tény, hogy a 2008/2009-es szezonban még egyszer sem rúghatott büntetőt a balatoni együttes.
forrás: siofokinapilap.hu / pepsifoci.hu




















Hozzászólások
Hozzászólás