Talán mindenkinek van olyan meséje, története, amit szívesen közreadna.

A gömbvillám.

Talán ötéves lehettem.

Fülledt, tikkadt, eső előtti forró nyári nap volt. Valamivel elmúlhatott dél, és bár szemben, távolabb, a Kanáris (Kapos folyó) túloldalán a Szalacska és Kata-hegy ragyogott a napsütésben, felettünk már felhős volt, és hátrébb már igencsak morgott az ég.

A földünkről (egy kataszteri hold kishaszonbéres föld) igyekeztünk hazafelé Édesapámmal és Édesmamámmal. Ők előttem jártak a földúton, de nekem halaszthatatlan feladatom volt az út menti búzatarlóban és a kepéken futkosó mezei egerek vegzálása és figyelgetése… Magamfajta „férfiembert” egyébként sem zavart a készülődő eső, hiszen „csikó” frizurával rendelkeztem és „meztéláb” (mezítláb), egy szál „glottgatyában” (klott-nadrág – azt hiszem) voltam. A bőröm cserzett-sötétbarna, a talpamon vastag bőr. Gál Imre bácsi, öreg barátom szokta volt mondani: „Gyerek, te má’ meztéláb tucc diót törni”, és szélesen vigyorgott hozzá rókaképével…

Akkor hallottam meg a fura, suhogó hangot a hátam mögül. Olyan volt, mint amikor az „ustort” (ostor) suhogtattuk a levegőben. Megfordultam. Úgy 50-60 méterre mögöttem ment a mosdósi kövesút. Ennek mindkét oldalán magas nyárfasor állt, rajtuk túl egy tarló volt. A fától mintegy 30-40 méterre valamivel a fák magassága felett egy „napfényszínű” óriási gömb mozgott lassan, ferdén lefele. Olyan volt a mozgása, mint a jól felfújt léggömbé. Tátott szájjal bámultam, ilyenről még Gál Imre bácsi sem mesélt, pedig akkoriban úgy hittem, ő mindent tud. Mármint amit érdemes tudni…

A gömb lassan imbolyogva elérte a földet és egy éles csattanással eltűnt. Szüleim megfordultak egy pillanatra, de mivel semmit nem láttak, siettek tovább.

- Édesapa! Egy gömb…
- Gyere, siess, mert elér bennünket az eső!

Elért. Ők futottak, én meg élveztem a meleg esőt, de különösen, hogy gyorsan sárban tudtam járni, mert nincs is nagyobb élvezet, mint az ember lábujjai között felsikló langyos sár enyhe csiklandozása…

Másnap „nagy mellénnyel” mesélni kezdtem pajtásaimnak, amit láttam, de nem jutottam a végére, mert nagyon határozott célzásokat tettek igazmondásomat és szellemi képességeimet illetően.

Sokkal később a gimnáziumi fizikatanáromtól tudtam meg, hogy valószínűleg gömbvillám volt. Igaza lehetett, mert akkor még fogalmam sem volt az alkoholos italok mibenlétéről – bár Gál Imre bácsi, öreg barátom, néha jobban vigyorgott a szokásosnál, és furcsa volt a szeme…

Siófok, 2007. 11. 12.