Nem drágult a parkolás, de több helyen kell fizetni
Módosította Siófok Város Önkormányzata „A parkolás szabályozásáról és a várakozás rendjéről” szóló, többször módosított 1/2009. (II.27.) sz. rendeletét. A képviselő-testület még decemberi ülésén tekintette át a város parkolóit és akkor döntött arról, hogy új várakozási helyeket von be a fizető parkolók körébe.
Így döntés született arról, hogy az eddigiek mellett a jövőben fizetni kell a várakozásért a többi között a Kele utcai parkolóban(a Tanácsház és a Sorház utcák között) valamint a Sorház utcában a Kele és a Sió utcák közötti szakaszon.
A testületi ülésen a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság valamint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleménye eltért az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökének véleményétől. Démuth Pál, a SIOK főigazgatója azt szerette volna elérni, hogy az 1- es és 2- es iskola dolgozói számára külön parkolási engedélyek kerüljenek kiosztásra. Hosszas vita után végül megegyezés született: az említett iskolák munkatársai a kijelölt parkolóhelyeket térítés nélkül vehetik igénybe, ám ezek úgy lesznek kijelölve, hogy ne akadályozzák a tanulókat szállító szülők megállását az iskolák közelében.
Fizetni kell még a parkolásért a jövőben a Vitorlás utcában az Erkel Ferenc utca és a vitorlás bolt közötti szakaszon, a Vitorlás utca végén, a Hernyó üzlethát keleti oldalán, a tömbfűtőmű északi oldalán, a Beszédes sétányon a Táncsics és a Hermann O.utcák; a Hermann O. és Kilián Gy. utcák, valamint a Kilián Gy. és Kodály Z. utcák közötti szakaszon. Bevonták a fizető parkolók körébe a Fasor sétányt és az Újpiac téri parkolókat.
A testületi ülésen vita alakult ki az Újpiac téri parkoló díjfizetési időszakáról. Mezőfi Józsefné, a városrész képviselője módosító indítványban kérte, hogy szezonban szombaton és vasárnap is ingyenes legyen a parkolás, végül szűk többséggel átment az indítvány úgy, hogy szombaton 13 óráig tart a díjfizetési időszak. A város fizető parkolói az államilag elismert ünnepnapokon ingyenesen vehetők igénybe. A szezonban díjköteles parkolókban május 15 és szeptember 15 között kell a várakozásért fizetni.
Forrás: siofok.hu




















Hozzászólások
Hozzászólás