Nemzeti ünnep a városban
Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek március 15-én Siófokon. A város különböző pontjain zajlott az ünnepi műsor, a koszorúzás, valamint a fáklyás felvonulás.
Kedden délelőtt már számos zászló lobogott a Fő utcán, s sok háznál is kitették a háromszínű nemzeti jelképet. Kokárdát viselő csoportok, családok igyekeztek a Fő tér felé, ahol 10 órakor vette kezdetét a nemzeti ünnep. A Siófoki Fúvós Egyesület zenével fogadta a megemlékezésre összegyűlteket, miközben a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola diákjai felkészültek a műsorra. Idén ugyanis ez az iskola kapta meg a lehetőséget a városi ünnepi műsor megtartására.
Míg a zenekar nemzeti indulókat játszott a Kálmán Imre Kulturális Központ előtt, egyre nagyobb tömeg érkezett. Az ünnepi köszöntőt a pódiumon dr. Gruber Attila országgyűlési képviselő mondta el, s beszéde után elkezdődött az iskolások műsora.
Néptáncosok érkeztek a térre, akik hagyományos népi öltözékben mutattak be táncokat, s több diák is verset szavalt, elmesélték 1848. március 15-e eseményeit. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos és Széchenyi István alakja is megelevenedett a műsor során. Felolvasták a 12 pontot, felhangzott a Nemzeti dal, s „kinyomtatták” az első forradalmi újságot is. A tér közepén az iskolás tömeg közösen visszhangozta Petőfi szavait, közben zászlókat lobogtattak, és feltűzték ruhájukra a kokárdát.
A műsor zárásaként hatalmas kört alkottak a diákok, s piros, fehér, zöld kendőjüket a magasba emelve nemzeti színű kokárdát formáztak.
A város lakói ezután közösen átvonultak a Március 15. parkba, ahol a Siófoki Fúvós Egyesület, valamint a Siófoki Férfi Dalkör közreműködésével elkezdődött a koszorúzás. Számos siófoki egyesület, az iskolák, közintézmények képviseltették magukat, s egy-egy koszorút helyeztek el az emlékműnél. Minden egyesület képviselőjével két-két siófoki cserkész vonult a koszorúval, melyet a nemzeti indulók és dalok kíséretében helyeztek el. A déli napfényben rengeteg koszorú borította az emlékművet a parkban.
A nemzeti ünnep a városban a hagyományossá vált fáklyás felvonulással zárult. Este hét órakor ismét összegyűltek a város lakói a Hajóállomáson, s innen vonult a tömeg égő fáklyákkal a belváros felé. Majd a Március 15. parkban a Kálmán Imre Műhely növendékeinek „Hazám, hazám, te mindenem…” című ünnepi műsora zárta a siófoki megemlékezést.
A város idén is békésen együtt emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire, s a márciusi ifjakra.
Milei Barbi / Sióport

































Hozzászólások
Hozzászólás