Kézilabda: Az újonc és a bajnok csatája
Igazi sztárcsapatot fogad kedd este hat órakor a Beszédes iskola tornacsarnokában az újonc Siófok KC, mely a világ egyik legjobbja, a legutóbb Bajnokok Ligája döntőt játszó Győri Audi ETO KC ellen lép pályára.
A somogyi kézilabda legnagyobb tehetségével, Kovacsics Anikóval felálló zöld-fehérek zsinórban a hatodik Magyar Kupa győzelmüket aratták a közelmúltban, de a bajnokságban sincs ellenfelük. Pontveszteség nélkül állnak a tabella élén.
Ebben a szezonban mindössze két szoros bajnoki meccse volt Konkoly Csaba együttesének, mely Hódmezővásárhelyen egy (33-32), Békéscsabán pedig két góllal nyert (22-20).
A Bajnokok Ligájában is menetelnek, néhány napja a Larvik HK együttesét verték magabiztosan (28-23). Az utóbbinak köszönhetően vezetik a csoportjukat, amit remélhetőleg meg is nyernek.
A balatoniak mindezek tudatában a tisztes helytállás reményében léphetnek pályára, ahogy tették azt a győri találkozójukon (33-25). Akkor fantasztikus második félidőt produkáltak, hisz Tóth Mária remek játékának is köszönhetően egy góllal meg tudták azt nyerni. Tették ezt úgy, hogy az utolsó nyolc percben már nem is dobtak gólt a korábban épp Siófokon védő Vígh Viviennek. Akkor Tóth Mária öt, Sterbik Andrea hat, Valovics Nóra pedig három akciógólt szerzett, de a csapat minden játékosa dicséretet érdemelt.
A hazaiaknál akkor Amorim és Vérten volt a vezér, akik ketten tizenöt gólig jutottak. Érdekesség, hogy ebben a szezonban eddig a balatoniakon kívül csak a Ferencvárosnak sikerült az a bravúr, hogy legalább egy félidőt megnyerjen Győrben.
" Most is olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy ne kellejen szégyenkeznünk, ahogy Győrben sem kellett" – mondta Varga József a siófokiak szakmai igazgatója. " Az ellenfelünk minden túlzás nélkül a világ legjobb négy csapat közt van. Éppen ezért biztosan telt ház előtt játszunk, hisz nem mindennap lépnek pályára ilyen szintű játékosok Siófokon. "
"A csapatomból Sterbik Andreának a térdével vannak gondjai és a Székesfehérváron bokasérülése miatt hiányzó Valovics Nóra játéka is kérdéses. Az Alcoa elleni sikerrel óriási feszültség szabadult fel a játékosokban, akik ezúttal nyugodtan játszhatnak, minden teher nélkül. "
Forrás: SNL




















Hozzászólások
Hozzászólás