Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Eredményes volt a jótékonysági bringatúra

Több százezer forintot hozott a balesetben megsérült gyermekeknek az SOS Magyarország Mozgalom augusztus 7- ei jótékonysági bringatúrája. A kaposvári székhelyű jótékonysági mozgalom tagjai, valamint a pártok képviselői, az Egis Nyrt. és a magyar csúcsborászatok tulajdonosai is jelentős adományokkal támogatták a balesetben károsult gyerekeket, akik a befolyt összegekből rehabilitációs eszközökhöz jutnak rövidesen.

A végösszeget nehéz megjósolni, hiszen a gyűjtés az akció után is zajlik majd, azonban eddig is már sok százezer forint gyűlt össze, mely a rászoruló 25 fiatal legtöbbjének komoly segítséget jelent.

A rendezvényt Szita Károly, Kaposvár polgármestere indította, de jelen volt dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere is, valamint a parlamenti pártok képviseletében egy-egy országgyűlési képviselő magánemberként.

A sportolókhoz menet közben is csatlakoztak indulók, így a menetoszlop hossza elérte a 2 km-t! Bár a táv Siófoktól Zánkáig, majd másnap Tihanyon át vissza a Balaton fővárosáig nem volt könnyű, a résztvevők mégis biztonságban érezhették magukat, hiszen a Kötél Önkéntes Tűzoltó Egyesület teherautóval, utánfutóval, valamint igen komoly életmentő-egészségügyi felszereléssel állt a kifáradók rendelkezésére.

Külön érdekesség, hogy a mozgalom tavalyi kedvezményezettjei, a budapesti központú, ugyanakkor országos hatáskörű Vak Diákok Sportegyesülete, akik 2009-ben 13 tandemkerékpárt vehettek át, szintén nyeregbe szálltak idén a rászoruló gyerekek érdekében és a távot maradéktalanul teljesítették!

A túrát a szervezők a jövőben is megszervezik majd a hagyományok szerint minden év első, teljes augusztusi hétvégéjén, melynek kedvezményezettje minden évben változik- mondta Lászlóvári Thoma Csongor főszervező.
 

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.