Országos csőrégészet és Siófok évezredes emlékei
Március 2-ig tekinthető meg a Kultúrközpontban a Csőrégészet című vándorkiállítás. A Földgázszállító vezetékeinek fektetése során számos régészeti lelet került a felszínre, melyekhez hasonlót Siófok múltjában is találhatunk.
A Siófokon székelő FGSZ Földgázszállító Zrt. egy méter átmérőjű vezetékének négy megyében – Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg - történő fektetése önmagában is ipartörténeti jelentőségű. De a munkák során előkerült leletek is nagy értéket képviselnek, melyeknek ez az első nyilvános bemutatása. A kiállított tárgyak segítségével bepillanthatunk az akkori ember életébe és eszközein keresztül mindennapi munkájába.
A feltárások négy megyei múzeum – a debreceni Déri Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum, és a nyíregyházi Jósa András Múzeum -, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat segítségével zajlottak le. A leletek kora több ezer év, keletkezésük az újkőkor (neolitikum) és a kora újkor közötti. Nagy részük 2008-ban került elő, így a feltáró régészeken kívül más még nemigen láthatta. Ritkaságnak számít például az aranyozott ezüst ruhakapcsoló tű, amely a római császárkorból maradt ránk, de unikum a középső neolitikum nagyméretű áldozati edénye is.
A tárlaton interaktív eszközökkel, számítógépes programok, 3D-s animációk segítségével nyerhetünk bepillantást a múlt egy-egy szeletébe.
A látogatók kézbe vehetik az őseink által használt tárgyak replikáit, a vaskori kerámiakészítő másolata mellett az akkori fazekasságba is belekóstolhatnak.
Az érdeklődők kipróbálhatják, hogyan dolgozik egy restaurátor, ízelítőt kaphatnak a régészek munkájából, s mindeközben betekintést nyerhetnek a nagynyomású földgázszállító vezetékek építésének folyamatába is.
A vezetéket 14 méter hosszú, 4550 kg súlyú, 1 méter átmérőjű csövekből építik. Törökországban készültek, ahonnan hajón szállították Csepelig, onnan pedig több ezer kamionon érkeztek a fektetés helyére.
A leletek települések és a hozzájuk tartozó temetők maradványaiból kerültek elő. A Római birodalom idején, például a 2.-3. században készült szarmata temetők sírjaiban egy-egy római pénzt, ruhakapcsolótűt (fibula), bronz csatot, vaskést helyeztek a halott mellé.
A férfisírokban előfordultak egyéb fegyverek is, például vashegyű lándzsa, míg a nők sírjaiban gyöngyhímzéses textil öveken, üveggyöngyökön, bronz és ezüst ékszereken kívül még a fonáshoz használt orsót is elhelyezhették. Szokás volt még útravalónak a táplálék eltemetése is egy edényben. Sajnos nem volt ritka a sírrablás, ami annak köszönhető, hogy sok ékszer is került a halottak mellé a temetés során.
Hasonló temetkezési szokással találkozhattak a régészek Siófokon és környékén is. A Pusztatorony környékén, a régi Fokszabadi Alsódűlőjén feltárt, a rézkor középső szakaszából származó 3000 éves sírban is találtak ilyen útravalót. E korból valók még a Szigeti dűlő szőlőiben talált ujjbenyomásos díszítésű, fényezett tárolóedények, cserepek is.
Pusztatorony - Siófok nagyobb térképen való megjelenítése
A Pusztatorony környékén több kor emléke is megtalálható volt.
A kiállításon megtekinthető őrlőkövekhez hasonlót Siófokon a gamászai csárda alatt is találtak. Az alsó, nagyobb kőre szórt magvakat a kisebb kő mozgatásával őrölték lisztté, darává.
Ritkaságnak számít a kiállított aranyozott ezüst ruhakapcsoló tű, amely a római császárkorból maradt ránk. Városunk környékén is találtak számos ékszert. Bronzkori kapcsolótűket Kilitin is leltek, de ezekkel együtt számos bronz munkaeszközt és fegyvert is.
Debrecenben talált római ezüstdénárokat láthatunk a vitrinekben. Érméket Siófokon is találtak: a Szigeti dűlőben bronzpénzt, Kilitin Traianus császár rézpénzét és Valerianus ezüstpénzét is megtalálták.
Siófoknak egyébként gazdag régészeti emlékei vannak. Az őskőkortól kezdve vannak nyomai az itt élő embereknek. Sok leletet őriztek az egykori Cserkészmúzeumban, ami a második világháborúban sajnos megsemmisült.
A vándorkiállítás Siófokon március 2-ig tekinthető meg a Kálmán Imre Kulturális Központban, következő állomása a szegedi Móra Ferenc Múzeum lesz.




























Hozzászólások
Hozzászólás