Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Pikáns rangadóval indul a szezon!

Pénteken a Siófok KC számára is megkezdődik a 20010/2011-es pontvadászat, s a nyitókörben rögtön egy pikáns, szomszédvári rangadón lépnek pályára Tóth Zsuzsannáék, akikre meglehetősen komoly, és nehéz feladat vár.A hosszúnak mondható nyár után ismételten megkezdődnek a tétmérkőzések sora.

Természetesen, ahogy az lenni szokott, mindenhol felfokozott állapotban várják a bajnoki rajtot, illetve az első találkozókat, hiszen mindenki kíváncsi milyen változások történtek az "uborkaszezon" során az együtteseknél, s azon belül a szurkoló kedvenc csapatánál. Nos, a Siófok KC-t érintő változásokról lényegében nézve, nagy valószínűség szerint az SKC-szimpatizánsok mindent tudnak, így nézzük, mik történtek a nyár folyamán első ellenfelünk, a Dunaújvárosi NKKSE háza táján.

A szakmai munkát Kiss Szilárd vette át, aki a várpalotai férficsapattól tért vissza újvárosba, így már-már az embernek a "régi" Dunaferr érzése támad, hiszen a játékoskeretben olyan kiválóságokat lehet találni, mint például Balogh Bea, Ferling Bernadett, avagy éppen Radulovics Bojana. A piros-fehér alakulatnak nagy előnyére válhat, hogy a játékoskeretükben csak az érkezők oldalára kerültek nevek, hiszen fiatalok érkeztek a DNKKSE együtteséhez, ugyanakkor távozókról nem kaptunk információt - tehát kétségtelen, hogy a Balaton partján történtek nagyobb változások.

A péntek esti rangadó előtt mind a két fél bizakodik. Kiss Szilárd elmondta, hogy az eltervezett munka nagy részét sikerült elvégezniük, a csapattal csak védekezésben kellett fejlődést elérnie, a támadásban pedig pusztán a játékot kellett összefognia, ezekben a feladatokban nagyon nagy segítségére volt, hogy rutinos kézilabdázókkal dolgozik együtt, így nem akadt különösebben nehéz dolga.

Ezzel szemben a másik oldalon jócskán van mit csiszolni még, ezt Imre Vilmos is megerősítette, valamint részletezte az augusztus 31-i sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankéton, melyen türelmet kért a szurkolóktól.

" - Egy hónapja dolgozom a lányokkal, vannak még lemaradásaink, a csapat még most kezdi felvenni a ritmust. Együtteseimmel általában nyolc-kilenc hetet szoktam felkészülésre fordítani, ezúttal csak öt hét állt a rendelkezésünkre, s mondanom sem kell, hogy ez az adat meglehetősen kevés."

Ha már Imre Vilmoshoz ért a szó... A kiváló szakemberről köztudott, hogy ízig - vérig dunaújvárosi kötődésű, s érzelmű, pénteken visszatér oda, ahol számos nagyobbnál nagyobb sikert ért el, Dunaújvárosban vélhetően nem kis szeretettel fogadják majd.

" - Ami leszögezhető, hogy nem az én személyem lesz a döntő, hanem a pályára lépők teljesítménye - mondta ezzel kapcsolatosan a mester. - A nyitómérkőzésünk egyértelműen háromesélyes, ugyanakkor úgy gondolom, hogy azért több esélye a házigazdáknak van. Mindenképpen kemény, hajtós, de sportszerű találkozót várok."

Amint Imre Vilmos nyilatkozatából kiderül, s a realitásokat ismerve, kijelenthető, hogy egy meglehetősen pikáns, érdekes rangadóval kezdődik a pontvadászat az SKC számára, s információink szerint - a hétköznapi időpont ellenére - nem kis létszámú siófoki szimpatizáns látogat el Dunaújvárosba. Ez talán nem is lehet rossz előjel, hiszen lányainak nagyon nagy szüksége lesz a buzdításra, s ez így volt egy évvel ezelőtt is, amikor is az alapszakasz második fordulójában egy végletekig kiélezett összecsapáson nyert 32-31 arányban csapatunk.

Egyébiránt, ha az eredményeknél tartunk, akkor hozzáfűzhetjük azt is, hogy a Siófok KC egyfajta mumusa a Dunaújvárosi NKKSE alakulatának, hiszen az elmúlt szezon négy bajnokijából hármat a balatoni lányok nyertek meg, míg egy alkalommal, a rájátszásban tudtak csak kozmetikázni az összmérlegen Sári Barbaráék. A nyári felkészülési időszak alatt - egy hónappal ezelőtt - a felek közös edzést tartottak Somogyországban, s a tréning lezárásaként egy három játékrészre bontott gyakorlótalálkozót vívtak, melyet nagy küzdelem árán Scholtz Andreák nyertek meg 47-41 arányban.

A statisztikai adatok a mieink mellett szólnak, ám ennek ellenére egy érdekes, valóban háromesélyes összecsapás előtt állunk!

 

 

Forrás: siofokkc.hu

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.