Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Egy félidős SKC-sziporka

Egyértelműen győzelmi reményekkel fogadta csapatunk az egy pont lemaradásban lévő Váci NKSE alakulatát, mellyel szemben a "cápalányok" két abszolút ellentétes félidőt produkáltak, de végül csak-csak sikerült itthon tartani a roppant fontos két egységet!

Az élvonalbeli pontvadászat tizenhetedik körében újabb komoly rangadó várt a Siófok KC-Galerius Fürdőre: csapatunk azt a Váci NKSE alakulatát látta vendégül, mellyel szemben az őszi megmérettetés során érthetetlen vereséget szenvedett: mint ismeretes, az "odavágón" egészen a 54. percig több, mint biztos előnyben játszhatott az SKC, de a véghajrá döbbenetes eseményeket hozott, s Barján Biankáék otthon tartották (29 - 28) a pontokat. Részben ebből kifolyólag lányainkat értelemszerűen fűtötte a visszavágás vágya, illetve emellett egy "érdekes" sorozat megszakítása is cél volt, hiszen együttesünk fennállása során soha nem győzte még le a Váci NKSE alakulatát!

Nagy rohanással indult a találkozó, melynek első negyed órája a lehető legszorosabban alakult, hiszen gyakorlatilag minden találatra válaszoltak egymásnak a felek, szinte folyamatos döntetlent könyvelhettünk el. A első negyed óra végeztével aztán a vendégek egyértelműen magukhoz ragadták a kezdeményezés jogát, míg az SKC játékába minden tekintetben meglehetősen sok hiba csúszott, ezeket a látogatók pedig nagyszerűen használták ki, a szünetig pedig ötgólos előnybe (12 - 17) kerültek.

A második játékrészre egy teljesen más Siófok KC futott ki, lányaink 5-0-s (!) szériával indították a második harminc percet (17 - 17), mindeközben Dr. Ökrös Csaba azonnal kikérte idejét, de ez mit sem ért, hiszen nem sokkal később már 19-17-s állást könyvelhettünk el! Nincs mit szépíteni, lányaink vérszemet kaptak a második felvonásra, melyben egyértelműen az SKC akarata érvényesült, csapatunk a játék minden elemében kiemelkedőt nyújtott, végül pedig három találattal sikerült legyőzni a piros-kékeket!

A kiemelten fontos sikernek köszönhetően együttesünk továbbra is a táblázat harmadik helyén állomásozik, a lefújást követően pedig újfent egymásra talált csapatunk és a nagyszerű publikum, amely felállva, vastapssal, örömittasan köszönte meg a látottakat, illetve köszöntötte a legújabb "cápalányt", Herr Anitát, akit sikeresen átigazolt klubunk, így hivatalosan is az SKC játékosa! Szó, mi szó, ezen az estén volt is ok a boldogságra!

NBI, Alapszakasz, 17. forduló
Siófok KC-Galerius Fürdő - Váci NKSE
28 - 25
( 12 - 17 )

Helyszín: Siófok, Beszédes József Általános Iskola tornacsarnoka, 500 néző
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
Versenybíró: Demény Gyula

SKC kerete: (06) Takács Dóra - (07) Kiss Olivia - (08) Kovács Adrienn - (09) Ábrahám Szilvia (10) Bogdanovic Annamária - (11) Bódi Bernadett - (12) Herr Orsolya - (13) Szalai Babett - (16) Lajtos Nóra - (17) Mikó Gréta - (21) Németh Csilla - (25) Herr Anita - (31) Bloj Teodora - (66) Varga Nikolett - (77) Mörtel Renáta - (90) Karoline Helena De Souza
Kezdőcsapat: Herr O. - Bódi 4, Németh Cs. 5, Ábrahám 3, Bogdanovic 3, Mörtel 6 (2), Szalai B. 4 (2)
Csere: Lajtos (kapus), De Souza 2, Kiss O. 1, Bloj
Szakmai igazgató: Imre Vilmos

VÁC kerete: (01) Juhász Edina - (02) Ertl Rebeka - (03) Lucia Uhrakova - (07) Petrovics Gerda - (08) Barján Bianka - (10) Baross Zsuzsa - (12) Bíró Blanka - (14) Mészáros Rea Réka - (15) Klivinyi Kinga - (18) Fülöp Andrea - (21) Horváth Alexa - (24) Tápai Szabina - (99) Gyetván Krisztina
Kezdőcsapat: Juhász E. - Ertl, Barján 4, Uhrakova 6, Fülöp A., Klivinyi 8, Gyetván 2
Csere: Bíró (kapus), Tápai Sz. 4 (2), Baross 1, Mészáros, Petrovics
Vezetőedző: Dr. Ökrös Csaba

Hétméteresek: 5/4 (3/2) illetve 2/2 (1/1)
Kiállítások: 8 perc (4 perc) /De Souza - 18.p., 43.p. ; Németh Cs. - 26.p. ; Mörtel - 49.p./ illetve 6 perc (4 perc) /Fülöp A. - 13.p., 57.p. ; Dr. Ökrös Csaba - 13.p./
Sárga lap: Németh Cs. (3.p.), Ábrahám (11.p.), Mörtel (12.p.)

Mestermérleg

Imre Vilmos: " - Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg, köszönhetően a második félidei jó játékunknak. Az első játékrészben bemutattuk a védekezés nélküli kézilabdát, a második félidő elején viszont sikerült pluszt vinnünk a játékba, végül pedig megérdemelten jutottunk a nagyon fontos két ponthoz."

Dr. Ökrös Csaba: " - Az első félidőben remek játékot nyújtottunk, de a második játékrész elején sikerült mindent elrontanunk..."

 

 

Forrás: Siófok KC

 

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.