Sarc vagy hasznos tanúsítvány? Újabb kötelező kiadás a házra
Somogyban hatvanhárom regisztrált szakértő készíthet energiatanúsítványt lakásokhoz, amely idén januártól már a használt ingatlanoknál is kötelező.
Új lakásoknál 2009 óta kötelező a lakás energiafogyasztását igazoló úgynevezett zöldkártya kiállítása. Január 1-jétől azonban a használt, 50 négyzetméternél nagyobb ingatlanok adásvételéhez is szükséges a dokumentum, illetve a lakások egy évnél hoszszabb időre szóló bérbeadásánál.
Elkészítése – meglévő vagy éppen hiányzó tervdokumentációtól függően – öt-tizenöt napot vesz igénybe. A szakvélemény árát törvények szabályozzák, a tanúsításhoz szükséges további mérnöki munkadíjakban viszont nagy lehet a szórás. Utánanéztünk, és 10-70 ezer forint közötti összegeket találtunk. A tanúsítvány tíz évig érvényes abban az esetben, ha nem történik átépítés. Megvizsgálják az ingatlanok falazatát, azok szigetelését, a födém hőátbocsátását, valamint a nyílászárók anyagát, de még a fűtési rendszert is, és összegzik, hogy négyzetméterenként és évente mennyi energiát fogyaszt a lakás fűtése. A fajlagos fogyasztás – akár a háztartási gépeknél – egy A+-tól I-ig tartó jelet kap. Az alap a C kategória. (Új lakás nem kaphat építési engedélyt, ha nem felel meg ennek a követelménynek.)
A Magyar Mérnöki Kamaránál eddig 1172 arra jogosított szakértő regisztráltatta magát energiatanúsítvány készítésére. Somogyban a megyei mérnöki kamaránál harmincketten, az építészkamaránál harmincegyen, összesen hatvanhárman regisztráltattak.
Sümegh Nándorné, a Ba-S-Ha Ingatlanközvetítő Kft. ügyvezetője azt mondta: rendelkeznek szakemberrel, aki ezen a héten már készített energiatanúsítványt. Az ingatlantulajdonosok viszont még tájékozatlanok: nem tudják, hogy hosszabb időre szól a tanúsítvány, azt sem, hogy úgy járnak jól, ha előre elkészíttetik, hiszen akkor nem kell kapkodni eladás előtt. Náluk egyelőre pár napot vesz ez igénybe, de később nem biztos, hogy így lesz. Az ügyvezető szerint az eladók nem nagyon örülnek a kötelezettségnek, hiszen ez pluszkiadás, helytől függően 30-40 ezer forint. Nyilván a vevőnek érdeke, hogy előre tudja, mennyi a rezsi, így később sem éri meglepetés.
– Egyelőre nem tudjuk megítélni, de hosszú távon hasznos lehet az energiatanúsítvány – így Sümeghné. Magyarországon ma olyan energiaszükséglet van, miközben az energiaárak egyre növekednek, hogy mindez ösztönözheti az ingatlantulajdonost, javítson energiahelyzetén. A tanúsítványt akkor is érdemes elkészíttetni, ha nincs eladási szándék, hiszen megmutatja, mi hozhat költségcsökkentést.
– Szükséges rossz, újabb adóztatási forma, se előnye, se hátránya – idézte Oláh Miklós, a kaposvári Genius 99 Ingatlanközvetítő munkatársa a lakossági véleményeket az energiatanúsítvány kapcsán. Hozzátette: felháborítja az embereket, mert akinek olcsóbb lakásra van pénze, tanúsítványtól függetlenül azt veszi, aki módosabb, az úgyis minőségi ingatlant vásárol. Ha pedig kis településen próbálkozik valaki eladással, ami amúgy se könnyű, még ez a költség is nyomasztja.
– Olyan társadalomban, ahol nem az ár, hanem a minőség számít, helyénvaló, de Magyarországon minden szempont az ár után jön, még az egyszerű fogyasztási cikkeknél is – formált véleményt Oláh Miklós. Úgy véli: az albérleteknél amúgy teljesen mindegy, mert azoknak nagyjából nyolcvan százalékát úgyis feketén adják ki.
A Genius 99-nél azt tapasztalták: az ügyfelek ötven százaléka nem is tud arról, hogy idéntől már kötelező a zöldkártya. A szakember az árlista kapcsán úgy látja: vegyes a kép. A „jogszabályi átlag“ 20-30 ezer forint, a valóság 10–50 ezer forintos ár.
Főként a végtörlesztés miatt eladásra kínált ingatlanok mozgatják most a piacot, és még inkább letörik az árakat. Kaposváron a gazdasági válság előtt hétmilliós panellakás most négymillió forint, a téglaépítésű 8-9 milliós csupán 5-5,5 millió. 35-40 százalékos a különbség. Az alkuérték is változott, míg régen öt-tíz százalékot engedtek az árból, most harmincnál is többet. Nemrég egy 38 millióért kínált ingatlant 27 millióért vitt el új tulajdonosa.
Oláh Miklós szerint sokan érdeklődnek befektetés gyanánt ingatlan után, hiszen a gazdasági, társadalmi helyzet megingatta az egyéb befektetések iránti bizalmat. Persze erősen korlátozott azoknak a köre, akik lakást tudnak venni, annak ellenére, hogy árakban a 2000-es éveknél tartanak. Ez itt a végpont, ennél lejjebb már nem lehet.
Sümeghné ugyancsak azt mondta: élénkülés a végtörlesztés kapcsán tapasztalható, ugyanis nem elég az adásvételi szerződés, január végén már pénzügyi garanciát kell adnia az adósnak. Vannak befektetés jellegű ingatlanvásárlások, de messze a tömegestől.
Forrás: sonline.hu





















Hozzászólások
Hozzászólás