Siófok polgármestere küzd az állami üdülőkért
A napokban napvilágot látott az a hír, miszerint a kormány egymilliárd forintos megtakarítást vár attól a lépéstől, hogy az állami üdülök egy részének üzemeltetését külső cégre bízza. Korábbi híreink között, Mostoha sorsú balatoni villák és üdülők címel adtunk tájékoztatást a kialakult helyzetről. A Balaton-parti állami üdülők eladásával összefüggésben Siófok polgármestere levélben a pénzügyminiszterhez fordult.
Balázs Árpád - a siófoki önkormányzat közleménye szerint - még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a kormány 14 üdülőingatlan üzemeltetését magánkézbe adná, 21 Balaton-parti szálloda működtetését pedig a Központi Szolgáltatási Igazgatóságtól Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz helyezné át.
A siófoki polgármester - aki a Balatoni Szövetség elnöke is - azt kéri a minisztertől és a vagyonkezelő elnökétől, hogy küldjék meg neki a térségben érintett ingatlanok listáját, a hasznosítás tervezett módjának feltüntetésével.
Balázs Árpád hangsúlyozta: az eddigi bérbeadások és privatizációk rossz tapasztalata miatt érdemi párbeszédet sürget a Balaton parti települések önkormányzatai és a kormány között.
Forrás: onkornet.hu; SióPort



















Hozzászólások
Hozzászólás