Támadnak a hideg, esős napok
A hétvégi hidegfront teljesen kisöpörte a maradék nyári meleget, az esős, szürke idő pedig ellentmondást nem tűrően jelezte, hogy - naptár ide, vagy oda - időjárás-ügyileg már az őszben járunk. Érdemes a rövidnadrágot a szekrény mélyére suvasztani, ugyanis a továbbiakban széllel, esővel körített 12-20 fokra számíthatunk.
Kedden keleten átmenetileg felszakadozik, ugyanakkor az ország többi részén nyugat, északnyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet - írja az eumet.hu. Reggel, kora délelőtt főként keleten, északkeleten, majd nyugaton és a középső országrészben többfelé várható eső, zápor, északkeleten néhol zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, eleinte a Balaton térségében, majd a déli óráktól a Dunántúlon másutt is és a középső országrészben viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között alakul. Késő este 10, 14 fok valószínű.
A Balaton partján sem lesz kellemes az idő már. A tó vízhőmérséklete Siófoknál 18 fokos, és másodfokú viharjelzés van érvényben. Kedden sokfelé megerősödik (40-55 km/h), napközben helyenként, este többfelé viharossá (60-75 km/h) fokozódik az északi, északnyugati szél. Késő este 80-85 km/h körüli széllökések is lehetnek. A délelőtt második felében észak felől beborul az ég, és folyamatos esőre, záporra kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 14 fok körül valószínű. Késő este 11, 12 fok várható.
Az orvosmeteorológia kettős fronthatásra hívja fel a figyelmet, ami az erre érzékenyeknél fejfájást, vérnyomás-emelkedést eredményezhet. Az UV-B sugárzás augusztus 31-i átlaga várhatóan a 4,4-es értéket veszi fel, amely a besorolás szerint a "mérsékelt" jelzőt viseli.
Mi várható a hét végéig?
Szerdán lassan csökken a felhőzet és nyugat felől egyre többfelé bújhat elő a nap, de a keleti országrészben még délután is kialakulhat eső, záporeső. Továbbra is többfelé viharos lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet is csak 18 fok körül várható. Csütörtökön sok napsütésre van kilátás, az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből inkább csak északkeleten alakulhat ki zápor, akár 22 fok is lehet. Pénteken, szombaton és vasárnap változóan felhős lesz az ég és elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor. Mérsékelten meleg idő várható, 18 és 25 fok közötti értékekkel - írja a koponyeg.hu.
Forrás: pecsistop.hu



















Hozzászólások
Hozzászólás