Tavaszi séta képekben
A természet megújulásával Siófok is kezd felébredni és felkészülni a nyári forgatagra. A városban sétáltunk.
Az időjárás újfent tréfás kedvében van, hiszen a télből a tavasz kihagyásával szinte már a nyárban találtuk magunkat. A szezonra persze még várni kell, így Siófok csendes, ami a jó idővel párosulva kitűnő alkalmat ad arra, hogy kimozduljunk otthonunkból és sétát tegyünk kedvenc városunkban.
Klikk a képekre a nyagyobb felbontásért
A Rózsakert nem csak sétára ad lehetőséget, de a nyáron több rendezvény célpontja is lesz.
Egyes rendezvények helyszínében a kikötő is szerepet kap. Elsőként a Sió Kanál fesztivál kerül itt megrendezésre május elején, de a hajók már javában készülnek a most szombaton kezdődő hajózási szezonra is.
Tovább sétálva a Jókai park felé, vagy a Petőfi sétány és a Nagystrand (nyitása májusban várható) irányába indulhatunk, mely a túristák számára ma ijesztően kihaltnak tűnhet.
De a tavaszi munkák már elkezdődtek, ahogy az a Batthány utca fáin is látszik. Mivel a közeljövő sok programot és változást ígér, a készülődés kiterjed az egész városra, a vasúti menetrend például június 19-én vált a nyári közlekedésre.
Sajnos egy valami nem készül a nyárra, az a bizonyos gödör a város közepén, de reméljük megéri a várakozást és kényelmetlenséget.
Bőven akad még látnivaló a városban, így hasonló sétát bátran ajánlunk nem csak Siófok vendégeinek, de lakosainak is.
SióPort/Sióman





































Hozzászólások
Hozzászólás