Híd Könyv- és Ajándékbolt
Fix Contact Kft
Balatoni Hajózási Zrt
Balaton-régió Ingatlaniroda
Rózsa Apartman Siófok
Heti Hirdető Siófok
Galéria Vendégház: partközeli apartman Siófokon

Cikkek

2010 Április 2

A hónap során számos program várja a látogatókat a Gyermek- és a Felnőttkönyvtár részlegén.

2010 Március 28

Tavaly ősszel Siófokon is felütötte fejét egy fogyasztói csoporttal kapcsolatos  "hitelbotrány". Portálunk hozzászólásai között azóta is a figyelem középpontjában áll a Group Saving Kft tevékenysége. Az utóbbi időben számos hasonló vállalkozás jött létre az országban, melyektől sokan hitelt várnak. Várhatunk ezen cégektől kölcsönt, vagy a már befizetett pénzünknek is búcsút mondhatunk? Kérdések és válaszok.

2010 Március 26

A kampány, amely a kezdetekor csak Sydney lakosait buzdította otthonaik világításának lekapcsolására, mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát. 2010. március 27-én, 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára.

2010 Március 26

Szerdán este a siófoki Kálmám Imre Kulturális Központban  -az évad utolsó Jókai bérletes előadásaként- Osztrovszkijtól a Farkasok és bárányok című három felvonásos vígjátékát láthattuk Mocsári Géza fordításában és Valló Péter rendezésében. A darabot Magyarországon először 1951-ben a Madách Színház adta elő.

2010 Március 19

A Szabadtéri Színpad látványterveJelentősen megújul a Balaton első szabadtéri színpada, melyet 61 éve figyelemreméltó megoldásokkal építettek. A júliusi Stefánia fesztiválra elkészülő Kálmán Imre Szabadtéri Színpad kiváló helyszíne  lesz komoly technikai hátteret igénylő előadásoknak.

2010 Március 18

2010. március 6-án az SMST-S’ Egyesület szervezésében, immár harmadik éve Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központban került megrendezésre az ESDU Nemzetközi Táncverseny Magyarországi kvalifikációs versenye.

2010 Március 17

Europe DirectA siófoki Polgármesteri Hivatalban működő Europe Direct tájékoztatási központtól nemrégiben sok-sok Európai Unióval kapcsolatos kiadványt kaptott a siófoki könyvtár.
 

2010 Március 16

Ünnepi megemlékezés SiófokonAz 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepi műsor Siófokon a Fő téren és a Március 15-e téren került megrendezésre. Az esti órákban pedig fáklyás felvonuláshoz csatlakozhattak az emlékezni vágyók.

2010 Március 11

A Kálmán Imre Kulturális Központ Könyvtára 2009- ben indult az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében meghirdetett pályázaton. A Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése – „Tudásdepó Expressz” című projekt, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az Európai Unió támogatásával valósul meg.

2010 Március 11

Siófokon a nőnap alkalmából mintegy 110 nyugdíjas hölgyet köszöntöttek virággal március 8-án délután a Nyugdíjasok Siófoki Eghyesület férfi tagjai - tudtuk meg Dömötör Istvántól, az Egyesület elnökétől.

2010 Március 9

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megünnepléséhez, a könyvtárban megtalálható alábbi kiadványokat ajánljuk.

2010 Március 7

Ezúttal a siófoki SIÓ ROM Egyesület bemutatkozását tesszük közzé. Céljaik hasznosak, hiszen a cigány lakosság felé segítő és egyben nevelő hatásúak is.

2010 Március 5

Nagy érdeklődés kísérte Siófok új élelmiszer szupermarketének megnyitását.

2010 Március 4

Februári könyvajánlóHamarosan beköszönt a tavasz, hosszabbá válnak a nappalok, a Balaton feléled "téli álmából". Egy-egy fáradalmasabb nap után jó kikapcsolódást jelenthet az olvasás.

2010 Március 4

Dr. Kovács Emőke történész, -aki ez év januárjától a Siófoki Városi Könyvtár vezetője- tegnap este a  siófoki Kálmán Imre Kultúrális Központban "A 19. századi Balaton világa" címmel előadást tartott a kultúrára szomjas és Balatont szerető egybegyűltek számára.

2010 Március 2

Idén nyáron lesz húsz esztendeje, hogy elkészült a siófoki evangélikus templom, Siófok egyik impozáns ékköve, a nyaranta ezrek által látogatott faszerkezetű istenháza.

2010 Február 24

Csőrégészet kiállítás SiófokonMárcius 2-ig tekinthető meg a Kultúrközpontban a Csőrégészet című vándorkiállítás. A Földgázszállító vezetékeinek fektetése során számos régészeti lelet került a felszínre, melyekhez hasonlót Siófok múltjában is találhatunk.

2010 Február 21

Nem eszi meg a kutya a telet - tartja a népi bölcsesség. Ezen a télen valóban kitart a hideg időjárás, eltérően a korábbi években megszokottól. Alig egy hete hatalmas hómennyiség hullott le városunkra, beborítva ezzel Siófok utcáit, parkjait és a Balatont.

2010 Február 18

Ezúttal a Siófoki Állatvédő Alapítvány bemutatkozó levelét adjuk közre. Felettébb szívesen tesszük, hiszen a kutyusok nekünk is "szívünk csücskei".

Siófoki Állatvédő AlapítványAlapítványunk, a Siófoki Állatvédő Alapítvány 1994-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítsen az elkóborolt, elhagyott állatokon, biztosítsa élelmezésüket, egészségügyi ellátásukat és megfelelő elhelyezésüket egy új családban. Talán a legkiszolgáltatottabb helyzetben a védelem nélküli állatok vannak.

2010 Február 16

Napjainkban átalakultak az olvasási szokások, ismeretes, hogy a fiatalok kevesebb könyvet vesznek kézbe.