Hétvégén ahogy országszerte, Siófokon is benépesültek a temetők. Szokás szerint évente legalább egyszer mindenszentek és halottak napja alkalmából felkeressük elhunyt hozzátartozóink, barátaink sírját. A sírokra kivitt virágaink az életet, a megújulást, a koszorúk kerek formája pedig a folytonosságot, az élet körforgását jelképezik.

A két ünnep az idők folyamán teljesen összeolvadt, bár tartalmát tekintve szervesen elkülönül egymástól. Eredetileg mindenszentekkor a megtért vértanúkra emlékezik a katolikus egyház, míg a halottak napja az emberek saját elhunytainak állít emléket. A halottak napja 998 óta hivatalos egyházi ünnep, Magyarországon az 1700-as években vált ismertté és a 19. században terjedt el. Már ezidő tájt is virággal és gyertyákkal emlékeztek az elhunytakra, persze nem olyan mennyiségben, mint manapság.

Ezen a napon minden temetőbe látogató találkozik valamilyen módon a halál gondoltával. Találkozik a kisgyermek, akit még csak a gyergyagyújtás szokatlan eseménye köt le. Találkozik a fiatal, aki talán kicsit közömbösen van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik a középkorú ember, aki ezen a napon az elveszett hozzátartozóit idézi fel. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét., s emiatt talán már nem is szívesen látogat ki oda. Halottak napja - mintegy visszapillantó tükör ez a nap, mely vizsgája szemnek, emberségnek.

Temetőkapukon gyakran olvashatjuk ezt a latin mondatot:
Memento mori - emlékezz a halálra! Ez nem csak azt jelenti, hogy előre tekintünk halálunkra, sokkal inkább a sírokra tekintve emlékezünk  szeretteinkre, az ő életükre! A szelíden hunyorgó gyetyák, mécsesek pedig tovább pislákolnak, így alkonyattájt különösen nyugodttá, csendessé varázsolva a sírkerteket. Emlékezünk.

SióPort