Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Trianon siófoki emlékhelye

Péntek este egy szép megemlékezés keretében avatták fel és szentelték meg Siófokon a Trianoni békediktátum és következményeinek emlékére állított, régóta várt emlékművet a Béke-parkban.

A nemzet tragédiájának 90. évfordulójára elkészült mű összefogásból és közadakozásból jött létre. Avatásán Varga László - a helyi Magyarok Szövetségének elöljárója, a Civilek a Nemzetért Egyesület elnöke - mondott köszönetet azon vállalkozásoknak, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik a legtöbbet tették e méltó emlékhely felállításáért.

A megemlékezést zenék, énekek tették megindítóvá, de olyan versek is, mint amilyen a gyergyószentmiklósi polgármester leveléből került felolvasásra. Ezért az egy verséért halt mártír halált Kárpáti Piroska gyergyói tanítónő. 

Balázs Árpád - Siófok polgármestere - beszédében a Trianon után kialakult igazságtalan rend vesztét kívánta, közösségek és családok szétszakadásáról, kitelepítéséről, meghurcolásáról emlékezett meg. Végül - általa még sohasem említett - saját családjának történetére tért ki, hogy köszönetét fejezze ki szüleinek és nagyszüleinek, akik a Trianon utáni Magyarországra költöztek.

A megemlékezés során a történelmi egyházak képviselői is megszentelték, megáldották az alkotást, melyet Ripszám János és lánya Ágnes álmodott meg. A mű igen különlegesre sikerült, a beton alap a történelmi Nagy-Magyarországot, az abban elhelyezett, kőből kialakított vonalak pedig a későbbi határokat formálják. Közepén található üvegfal pajzs egy fénykaput alkot, s kettőskereszt alakú nyílásán keresztül a mögötte levő falra vetődik a fény, amin Wass Albert idézete olvasható. A fal melletti rúdon lobogó magyar zászlón az akkori Magyarország címere látható.

Az ünepségre sokan voltak kíváncsiak, de az azt követő napoban is mindig lehetett megemlékezőket találni az alkotásnál, akik szívesen időztek a falak előtt a fénykapuban gyönyörködve, az idézetet olvasgatva, vagy épp a padokon ülve, beszélgetve. Sokuk szerint a nagyszerűen megválasztott helyszín okán is szakrális emlékhely fog a dombon kialakulni.

Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon Trianon Emlékmű Siófokon

A siófoki Trianoni Emlékmű igazán magával ragadó látványt nyújt a Béke-park dombján már messziről is, de legszebb fényét kivilágítva, éjszaka nyeri el, mikor a fénykapu keresztje az idézet felső sorára vetül:

"Az üzenetem az, hogy ébredjetek fel, magyarok! Legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért!"

Wass Albert

 

SióPort

Kapcsolódó tartalmak:
Jövőre valósulhat meg a kórházdombi Trianon emlékhely
Végre felépülhet a Trianoni emlékmű
Magyarok királya

Hozzászólások

kobe (nem ellenőrzött)
2010, Június 10 - 19:55

Kicsit pontatlan az idézés.A Polgármester ősei nem költöztek, elüldözték őket, mert nem tagadták meg magyarságukat. Amúgy több generáción át voltak Deáki (Itt született a híres nyelvemlék: Halotti Beszéd: Látjátok feleim szemetekkel kik s mik vagyunk...) első emberei és nem voltak hajlandó aláírni a reszlovakizálást. (Elfogadni, hogy elmagyarosított szlováknak vallják magukat.)

Hajrá Felvidék!
Hajrá Délvidék!
Hajrá Erdély!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.