Túrázzunk: Tökölő, Löszölő, vagy Megalöszőlő?
Sokan nem is sejtik, hogy a Balatontól, Siófoktól néhány kilométenyire fekvő Ságváron, milyen szép, túrázásra rendkívüli módon alkalmas helyek találhatóak. Egy ilyen túra méltó kiegészítése lehet a Balatoni nyaralásnak.

Forrás: Bujó-lik
Ezen a területen ősszel és télen intenzív vadászat folyik, emiatt az eseményt nyaranta, július első felében rendezik meg 2007 óta. Az elsőként megálmodott túra a Löszölő. Elnevezése sem a megszokott. Neve a település gazdag történelmi múltjának egyfajta lenyomata. Az egykoron itt élők életében a környék löszfalai, mélyútjai és szurdokai kulcsszerepet képeztek, ebből következett a lösz szó méltó megörökítése. Így lett a túra neve Löszölő. Ez egy 32 kilométeres középtávú túra, melyet a vállalkozóbb kedvűek és a túrázást versenyszerűen űzők figyelmébe ajánlják. Erre az elnevezésre rímel a másik, a 17 kilométeres távú túra, melynek neve: Tökölő. Nevéből viccesen következik, hogy ez a kezdők, idősebbek és családosok túrája. Itt nincs szintidő, így még a név is találó. És hamarosan, 2010. július 10-én, 50 km-es távon elsőként a Megalöszőlő túra is megrendezésre kerül. A rendezvény egy túramozgalom, mely az Észak-Somogy Teljesítménytúrázója Kupa részét képezi.
A falu életében érdekesség, hogy az idén éppen 550 éve, hogy az írott források Ságvár néven említik ezt a települést.




















Hozzászólások
És szombaton , 24-én Szántódon lesz a harmadik ....
http://ttt.tr.teljesitmenytura.com/egyeb/2010/Eszak-somogy_kupa_kiirasa_2010.pdf
Szuper volt a túra, köszönet a szervezőknek. Nemkülönben köszönet a szakácsoknak, kuktáknak, akik nélkül a finom ősi magyar ételt az "áldost" és a kenyérlángost nem ízlelhettük volna meg. Jó buli volt. Viszlát jövőre !!!
Nagyon örülök ennek az infónak. Régen sokat hallottam ezekről a ságvári, barlangszerű lukakról, de valahogy mégsem jutottam el odáig, hogy megnézzem. Talán most jött el az ideje.
Hozzászólás