Változtatás előtt a balatoni viharjelzés
Az újítások két-három éven belül megvalósulhatnak. A viharjelzés a megszokottnak megfelelően áprilistól működik a Balatonnál, de elnevezése már most sem pontos a régi formában.
- Nem vihart, hanem veszélyt jelzünk - erre hívta fel a figyelmet Dobai Sándor, a balatoni viharjelzést működtető Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesület elnöke, aki szerint a balatoni veszélyjelzés elnevezés lesz ezért a helytálló.
- Sok kritikát kapunk, hogy adott esetben süt a nap és mégis működik a viharjelző. Ez azért van, mert a veszélyt nem a dörgés és a villámlás, hanem a szél jelenti - egyszerűsítette le a magyarázatot Dobai Sándor. Arról is tájékoztatott az elnök: terveik között szerepel a harmadfokú jelzés bevezetése a Balatonon, melyet az egyre gyakoribb időjárási szélsőségek indokolnak. Az utóbbi években nem ritka ugyanis a száz kilométer óránkénti sebességet meghaladó szél, míg a mostani elsőfok a 40 és 60, a másodfok pedig a 60 és 90 kilométeres sebességű szélre vonatkozik. Dobai szerint a terv nem újkeletű, ahogy a Balatont minél kisebb térségekre osztó veszélyjelzés gondolata sem, melyhez már végzett kísérleteket a meteorológiai szolgálat.
- A veszélyjelzést illetően most két medencére van osztva a Balaton. A cél az lenne, hogy minél több kis körzetre tudjuk bontani a jelzést - fejtette ki az elnök, aki szerint erre azért van szükség, mert az erős, viharos szél helyszínétől akár tíz kilométerre is lehet zavartalan az időjárás.
- Minden csak pénz kérdése - utalt a kivitelezés várható időpontjára, ám elmondása szerint két-három éven belül reálisan elképzelhető.
Forrás: Sonline






















Hozzászólások
Hozzászólás