Siófoki Kalauz - Városi Katalógus: kiemelt támogatók

Zenével a gyermekekért

Világméretű rendezvény egyik helyszíne volt szombat este a siófoki Coctail Drink, ahol a különböző stílust játszó zenészek teremtettek hangulatot a Zene-Bona Alapítvány és a gyermekek támogatásához.

A Playing for Change Day elnevezésű globális akcióhoz 35 ország csatlakozott, több mint 200 helyszínnel. A szervezők John Lennon munkásságának hatására, zenészek közreműködésével igyekeztek adományokat gyűjteni a zene- és művészeti iskolák, alapítványok számára, a gyermekek tanulásának támogatására.

A siófoki alkalom megszervezését az a Hunarts Impresario vállalta, melynek köszönhetően a nyáron kiállítás nyílt a Coctail Drinkben is. A bárban elhelyezett képekről most a kint fellépő zenészekre terelődött a hangsúly, akik 20 perces blokkjaikkal váltották egymást. Varga Jenő, a Vak Bottyán Lányai, a Bravo Együttes, a Blizzard Jazz Band és a Coctails Együttes egy nagyszerű két órás zenei kompozícióval örvendeztette meg a bár vendégeit és az utca járókelőit. Az asztalokon apró sütemények társaságában adománygyűjtő dobozok várták a zenekedvelőket és a gyermekek támogatóit.

Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok Playing for Change Day - Siófok

A zenészek és a szervezők sikerként értékelték az eseményt. A közönség aktivitásával már nem voltak ennyire elégedettek, mivel külön-külön is több áldozatot vállaltak, mint a befolyt támogatás szerény mértéke. De az évenként ismétlődő esemény alkalmat teremthet arra, hogy a jövőben több adományt lehessen gyűjteni a gyermekek számára.

 

Sióport

 

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.